MPL-X Harmadik hely


Első dobogós X-ball helyezésünk. Az 5 fős versenyen Vlado és Dano játszott velünk.

Versenyek

Második hely az MPL-en.

a

Bence, Gergő, István

A szezon első versenyén egy tiszta, fair játékkal második helyet sikerült elérnünk. A döntő meccs végén Izrael Dávid a Stoneface játékosa megérintette a bázisunkat, miközben Bence még a pályán volt.

Versenyek

MPL – Első hely 3M-ben, Szezonzárás második helyen

Pornstars, Dark Knights, PPZ Kids


Az MPL utolsó fordulóját megnyertük, ezzel az összesítésben a második helyen zártunk. Az X-ball fordulón két nyert meccsel nem jutottunk dobogóra. A következő szezonra a célkitűzések közé tartozik az X-ball eredmények tuningolása, hogy megcélozhassunk egy Millenium-ot. Tacepao a festéklövész készített velünk verseny után egy riportot, itt található a cikk és a videó vágatlanul.

Versenyek

OPBL / OPL3 – harmadikok. Bajnokság zárása harmadik helyen.

Miklós, István, Bence

 

Két Pornstar elkalandozott, István és Gergő Californiába ment, hogy segítsen megépíteni a reOnion Installációt a Burning Man fesztiválon, Black Rock City-ben Nevadában, Amerikában. A csapat közben itthon elég gyengén teljesített. Tizenharmadik hely Ausztriában az OPL-en, és hasonlóan gyengén az MPL-en Budapesten. Ahogy visszaértünk Európába rögtön jött is az osztrák liga utolsó fordulója, ahol harmadik helyet sikerült elérni, így a szezont is a harmadik helyen sikerült zárni. Köszönjük minden résztvevőnek, csapatoknak, bíróknak, szervezőknek, élvezetes szezon volt.

Versenyek

Lynx Lynx

A Lynx Lynx nevű csapathoz meghívást kaptunk 3 fős X-ball versenyre. Azt hiszem még nem láttam ennyire kis méretű pályát. Sajnos a bíráskodás elég stresszes volt, és így sajnos a bírói döntésekkel nem tudtunk egyet érteni. Vlado és Dano nagyon jó játékosok, és öröm volt játszani csapatukban.

Dano, Vlado, István, Levente, Bence

Versenyek

Nebraska kupa

Két csapattal vettünk részt a Patriots Paintball “Nebraska” gyakorlókupáján. Az erősebb csapatunk első helyen végzett. Mindenkinek köszönjük, jól éreztük magunkat.

Miklos, István, Bence, Levente, Gergő

Versenyek

5-fős-SPL – Harmadik hely

Ezen a hétvégén a Budapesti Patriots pályán a Szlovák Paintball Liga második fordulója került megrendezésre. Mivel a csapatunkkal 5-fős versenyeken is szeretnénk indulni, ez jó lehetőségnek ígérkezett, csak sajnos egy játékosunk előtte való nap lemondta, így úgy döntöttünk hogy egy új játékosnak is adunk lehetőséget. A két hónapja paintballozó Bokor Krisztián számára ez volt az első verseny, valamint Paulik Miklós számára ez volt az első 5 fős verseny velünk. Két csapat ellen vesztettünk köröket, ami számunkra a harmadik helyet jelentette. Köszönjük minden résztvevőnek.

Bokor Kirsztián, Paulik Miklós, Hosszú Gergő, Balog Bence, Király István

 

Versenyek

OPL3 – Első hely Div 1-ben.

Sáfrány Levente, Balog Bence, Király István

 

Gyönyörű hétvégénk volt az ausztriai versenyen, nagyon jól éreztük magunkat, és természetesen örülünk a helyezésünknek.
Az utolsó meccs veresége után nem gondoltuk hogy lehetünk elsők is, és így pláne meglepetésként ért minket ez a helyezés. Köszönjük Tacepaonak a segítségét, és egy igencsak részletes beszámoló olvasható a festéklövész oldalán.

Versenyek

MPL – Első hely 3M-ben.

A szombati 3M mérközések felénél kicsit csalódottan állapítottuk meg, hogy nem lesznek döntő mérkőzések. Mind a szervezőknek, mind a játékosoknak felajánlottuk a döntő lejátszásának lehetőségét, még a mérkőzések végén is, amikor is kiderült hogy első helyen állunk. Ennyiben maradt, így agy arany-kupával gazdagodtunk.
A vasárnapi X-ball mérkőzéseken nem sikerült bejutni a döntőbe, jobban játszottunk mint első mérkőzéseinken, és persze várjuk a következő lehetőséget, lehetőségeket.

Our Team

MPL 2011, második forduló.

Versenyek

OPL3 – Harmadik hely Div 1-ben.

A bronz kupa, és a nap játékosa. .)

Bence a versenyt megelőző napon megbetegedett, de hál istennek a versenyen jól játszott, olyannyira hogy ő lett a nap játékosa. Egy markerünk is lebetegedett, és a helyszínen nem tudtuk javítani. Köszönjük Tacepao-nak, aki a festéklövész riportereként elkísért minket, hogy kölcsönadta markerét.

Versenyek